A korlátozott családi erőforrások és a logisztikai korlátok, amelyek például az idő és a pénz hiányában nyilvánulnak meg, negatívan befolyásolhatják a családok iskolákkal való kapcsolatát. Az olyan problémák, mint az iskolákhoz való eljutás nehézségei, valamint az egyszerű és megfizethető utazási lehetőségek hiánya gyakoriak, különösen a közép- és kelet-európai országokban. Anyagi nehézségek miatt sok roma diák korán abbahagyja az iskolát, munkakeresés és munkába állás miatt, annak érdekében hogy anyagilag támogassa a családját. A szegénység megakadályozza a szülőket abban is, hogy beszerezzék a gyermekeik oktatásához szükséges alapvető eszközöket, emellett a nem megfelelő otthoni környezet, például a korlátozott hely, világítás és fűtés ellehetetlenítheti a gyermekek otthoni tanulását (Pahic, Vidovic és Ridicki, 2011). 

Stratégia: 

Fontos hangsúlyozni, hogy nem önmagában a társadalmi-gazdasági státusz az, ami akadályként hat. Valójában a tanulmányok kimutatták, hogy a szülők elkötelezettségének szintje nem változik szigorúan csak a jövedelmi szint alapján (Armor et al.). Egy amerikai tanulmány például azt állapította meg, hogy egyes iskolák alacsonyabb szintű szülői bevonódással stabil környékeken is megtalálhatók, és ennek ellenkezője igaz azokra a lakónegyedekre, amelyek a túlzsúfolt életkörülmények jeleit mutatták. Ami kulcsfontosságú volt az elkötelezettség szintje szempontjából, az az iskola által tanúsított magas szintű felelősségvállalás.  

Egy másik, a Fülöp-szigeteken végzett, a szülői elkötelezettségen alapuló tanulmány hasonló következtetésre jutott, és megállapította, hogy a társadalmi-gazdasági és oktatási háttér kevéssé befolyásolta a szülői elkötelezettséget (Caño et. al.). Két tanulócsoport – egy jól és egy gyengén teljesítő csoport, amelyeket különböző jövedelmi és iskolai végzettségű szülők képviseltek – értékelése alapján a szülők a következő pontokban különböztek: a jól teljesítő diákok szülei nagyobb valószínűséggel rendelkeztek stratégiával a házi feladatok megoldására, részt vettek értekezleteken és közösségi tevékenységeken, jutalmazási rendszereket vezettek be gyermekeik számára, és nagyobb felhatalmazást éreztek a döntéshozatalban.   

Az alacsony szülői részvétel orvoslására a tanulmány szerzői azt javasolják, hogy „a szülőket tájékoztassák a szülői részvétel típusairól; adjanak lehetőséget a szülőknek arra, hogy véleményt nyilvánítsanak a szülői szerepvállalásról; és bátorítsák az iskolákkal való partnerséget kiterjesztő program megvalósítása révén”, a szülői nevelésben nyújtott támogatással (Caño et. al. 148-149. o.). Néhány iskola olyan szülői beavatkozási programokat dolgozott ki, amelyek célja az elkötelezettség növelése olyan szolgáltatások biztosításával, mint a rugalmas időbeosztás és a gyermekfelügyelet az iskola területén a találkozók és rendezvények idején, a hozzáférhető helyszínek és az ezekhez szükséges szállítás, valamint az olvasással, természettudománnyal és matematikával kapcsolatos tanulási csomagok, amelyeket a használatukra vonatkozó képzés kísért. (Boethel 2003; Henderson és Mapp 2002). 

Példa: 

Egy magyar iskola, ahol túlnyomórészt roma tanulók tanultak, szülői értekezleteket kezdett tartani egy olyan intézményben (Tanoda program), amely abban a faluban található, ahol a roma közösség élt. A tanárok észrevették, hogy a szülők részvétele és bevonódása nagymértékben megnőtt. Ahelyett, hogy a szülőket megpróbáltak volna elutaztatni a városba, ahol az iskola található, mivel nem vagy alig volt közlekedési lehetőség, az iskola megszervezte, hogy néhány tanár elutazik a faluba, és találkozókat tart a szülőkkel. Ez a gyakorlatban bekövetkezett változás nemcsak a szülők nagyobb mértékű részvételéhez vezetett, hanem az iskola és a szülők közötti bizalom növekedéséhez is.