A roma szülők és a tanárok közötti kapcsolatban a bizalom kulcsfontosságú fogalom.  Felmerül a kérdés, hogy milyen összetevői lehetnek a bizalom kialakulásának a szülő – tanár kapcsolatban, és hogy milyen jó példák vannak a bizalom kialakulására az észak magyarországi és budapesti terepmunka helyszínéül szolgáló iskolákban. Emellett fontos kérdés az is, hogy a nemeknek milyen szerepe lehet a szülő-tanár kapcsolatban. 

A roma szülőkkel való kapcsolattartásban az iskolákban dolgozó “hídképző szereplők”, másnéven “kulturális brókerek” elengedhetetlen szerepet játszanak. Ennek jó példája egy vidéki második esély iskola esete, ahova szinte csak marginalizált helyzetben lévő roma fiatalok járnak. Az iskola roma szociális munkás nőket alkalmaz, emellett több roma asszony is dolgozik az iskolai konyhán vagy takarítóként, akiket “gazdasszonyoknak” neveznek. Az igazgató elmondása szerint a roma nők alkalmazása tudatos döntés, kifejezetten azzal a céllal teszik, hogy hidakat képezzenek az iskola és gyermekek szülei között és egy befogadó közeg jöjjön létre, ahol romák és nem romák dolgoznak együtt a roma gyermekek sikeréért. Mind a szociális munkások, mind pedig a gazdasszonyok nemcsak romaságukkal, hanem hasonló korábbi vagy jelenlegi élethelyzetükkel, ismerős és bizalomgerjesztő közeget teremtenek a roma fiataloknak és szüleiknek.  

A másik fontos szempont a szülőkkel való bizalmi kapcsolat kialakításában, hogy mindannyian nők, ami azért fontos, mert nagyrészt az édesanyák tartják a kapcsolatot a mindennapokban az iskolával, az édesapák csak a fontosabb eseményeknél vonódnak be a gyermekek tanulmányi életébe. Ez a bizalmi rendszer tehát etnikai, nemi, szociokulturális alapokon nyugszik.  

A szociális munkások is hidat tudnak képezni az iskola és a szülők között. Gyakran a tanárok a szociális munkásokat kérik meg, hogy juttassanak el információkat a szülőkhöz, továbbítsák a gyermekeikkel kapcsolatos meglátásaikat, győzzék meg őket valamiről, vagy csak derítsék ki miért nem jöttek iskolába. A szülők többsége, akivel interjút készítettem csak a szociális munkásokkal vagy a gazdasszonyokkal tartotta a kapcsolatot vagy őket nevezte meg, mint fontos személyek a gyermekük iskolai életével kapcsolatos információ csere szempontjából. Mindennek láthatóan eredménye is van, hiszen rendszeresen szereznek érettségit, olyan roma fiatalok, akiket az oktatási rendszer korábban már leírt és magára hagyott. 

A hídképző, bizalmi szereplők a roma szülők és az iskolai közösségek között, a budapesti iskolában is megvoltak, csak ebben az esetben spontán, informális kapcsolatokon keresztül. Az egyik roma értelmiségi édesanyával készült interjúban elmondta, hogy gyermekeit legfőképpen, azért íratta be az iskolába, mert a folyosón összetalálkozott egy roma pedagógussal, akitől bizalmasan megtudta kérdezni, hogy milyen az iskola. Elmesélte, hogy a Szülői Tanács által megrendezett bálon egyedül vett részt romaként és utána a roma szülő társai kérdezgették, hogy milyen volt, érdemes-e elmenni a következőre. A Szülői Tanács tagjai vagy az osztályfőnökök is gyakran fordulnak hozzá, ha el kell érni vagy be kell vonni valamibe, olyan roma szülőket, akiket ők nehezebben érnének el. A történetei alapján feltételezem, hogy értelmiségi státusza a tanárokban, és a nem roma középosztálybeli szülőkben, míg romasága pedig, a roma szülőtársaiban kelthet bizalmat, emiatt töltheti be spontán a korábban említett “kulturális bróker” szerepét. Ezek a spontán létrejött folyamatok és kialakult szerepek pedig nagyban segítik a roma szülők kapcsolódását az iskolai közösséghez, ami feltételezhetően a szegregációs folyamatokat is lassítja vagy megelőzi. 

Mind a két példa jól bemutatja, hogy a roma gyermekek tanulmányai és szüleik az iskola közösségekbe való integrációja szempontjából a bizalom kulcsfontosságú tényező. A bizalom kialakulásának pedig az egyik legfontosabb eleme, hogy az oktatási-nevelési intézményekben minél több roma embert alkalmazzanak.