Skip to main content

Különböző kulturális hiedelmek a szülők, tanárok és diákok megfelelő szerepeivel kapcsolatban

Arról, hogy mi számít szülői szerepvállalásnak a tanárok és a szülők véleménye gyakran eltérhet, ami irreális elvárásokhoz és feszültségekhez vezethet az otthoni környezet és az iskola között. Például az etnikai kisebbséghez tartozó szülők esetében a gyermekgondozással kapcsolatos feladatok kulturálisan eltérhetnek a többségi társadalométól, amint azt egy mexikói szülőkkel végzett tanulmány is bizonyította. A szülők saját szerepüket abban látták, hogy biztosítaniuk kell gyermekük jelenlétét az iskolában, a tanárok iránti tiszteletet és a jó magaviseletet, valamint gondoskodniuk kell gyermekeikről a nehéz anyagi körülményeiktől függetlenül, míg az oktatást a tanárok és az iskola feladatának tekintették (Chrispeels és Rivero 2001, 160. o.). Továbbá a tanároknak a hátrányos helyzetű családokról alkotott hiedelmei és előítéletei is hatással lehetnek a diákokkal és a szülőkkel való kapcsolatokra. Ezek közé tartoznak azok a vélekedések, amelyek szerint az etnikai és faji kisebbséghez tartozó gyermekek kevesebb önkontrollt mutatnak, és viselkedési nehézségekkel küzdenek, ami csökkenti tanulmányai iránti elkötelezettségüket; a kisebbségi szülők és a tanárok közötti különbségek a szülői gyakorlatokban, a kommunikációs stílusban és a nevelési kérdésekben; valamint a tanárok etnikai vagy faji sztereotípiái a gyermekekről. Ezek befolyásolhatják a tanároknak a tanulókkal és szüleikkel szembeni érzéseit, és önbeteljesítő jóslatként megnyilvánuló viselkedési nehézségekhez vezethetnek (Jan és Kwok 2007). Lynch (2010) szerint a tanárok sztereotípiákat táplálnak a szegény családokról és a kevésbé formális végzettséggel rendelkezőkről. Ezt támasztja alá egy másik, az iskola és a család kapcsolatát vizsgáló tanulmány is, amely szerint a tanárok nem hitték, hogy az alacsony jövedelmű gyermekek szüleit érdekli a gyermekeik oktatása, ami azt eredményezte, hogy a szülők alacsonyabb rendűnek érezték magukat (O’Connor 2001, idézi Boethel 2003).  

Stratégia: 

A kulturális közvetítőket alkalmazó intervenciós stratégiák ellensúlyozhatják a szülők szülői felelősségének korlátozó meghatározását, és képessé tehetik őket arra, hogy nagyobb szerepet vállaljanak gyermekeik oktatásában (Chrispeels és Rivero 2001). A kulturális közvetítők „hídképző személyeknek” tekinthetők a romák vagy más sérülékeny közösségek körében, ami azt jelenti, hogy a szülőket az iskolai stáb tagjaként fogják fel. A hídképző személyek viszont a szülők, a tanárok és a környékbeli szervezetek kapcsolattartó pontjaként, valamint az iskola képviselőjeként működnek a tanuló otthoni környezetében. Más szóval: „A hídképző személy feladata, hogy felvegye a tanárok vagy a szülők által a tanuló iskolai teljesítményével vagy általános jólétével kapcsolatban adott jelzéseket, és ezeket a jelzéseket az adott tanuló otthoni környezetében keretbe foglalja, közös megoldásra törekedve a felmerülő nehézségek leküzdésére” (Wauters et al. 2015, 9. o.). Mivel munkájuk nagy része az iskolán kívül zajlik, a hídképző személyeket rendszeresen megtalálhatjuk az iskola kapujában a nap elején és végén, így kötetlen beszélgetést folytathatnak a szülőkkel, láthatóak és megközelíthetőek. Részt vehetnek a családlátogatások lebonyolításában, és feladatuk az iskolák, a családok és a helyi közösségek közötti tartós kapcsolatok kiépítése.  

Példa: 

Számos iskolában a bizalmi személyek a szülőkkel, a közösséggel és a tanárokkal való többéves interakció során alakulnak ki. Ezek a személyek bizonyos értelemben kulturális közvetítők, általában a kisebbségi közösség tagjai, akik kapcsolatot tartanak fenn a szülőkkel, és képesek mindkét oldal (az iskola és a szülők) igényeit közvetíteni. A kulturális közvetítőket kinevezhetik, mint például a roma iskolai mediátorokat vagy asszisztenseket, akiket számos európai ország iskoláiban alkalmaznak, de egyes iskolákban szervesen is létrejönnek a bizalmi személyként betöltött pozíciójuk révén. Az egyik iskolában például a roma nőként dolgozó titkárnő élvezte a roma szülők bizalmát. Az iskola személyzete és a tanárok ki tudták használni az ő hídszerepét, és a titkárnőn keresztül léptek kapcsolatba a szülőkkel. Tekintettel arra, hogy egyes kiszolgáltatott kisebbségek, köztük a romák is, alacsony társadalmi-gazdasági helyzetű csoportokhoz tartozhatnak, fontos megkülönböztetni a kulturális elemeket a szegénység sajátosságaitól.